Bilire fel! Így alakíthatod ki a megfelelő önuralmat, hogy önállóan kakiljon!

Remek praktikák, kezdő szülőknek!

A gyerekek 18-24 hónapos koruk körül válnak képessé arra, hogy szabályozzák a húgyhólyagjuk működését – ez pedig éppen a bilizésre szoktatás előfeltétele. 

A legtöbb ember szerint a kétéves kor a legideálisabb a szobatisztává válásra. De természetesen ez egyénileg változik. 

Minden gyerek más és más – az egyik már kétévesen készen áll a bilizésre, míg a másik akár négyéves koráig is húzza a dolgot. 

Ahelyett, hogy az ideális életkor miatt aggódnál, inkább kezdd el figyelni a jeleket. A gyerek viselkedése alapján ugyanis következtethetsz arra, hogy elég érett-e már a bilizésre. 

Mikor jön el az ideje? 

1. Ha a gyerek száraz marad két egymást követő órán át. Például, amikor száraz pelenkával ébred egy délutáni alvásból. Ez azt jelzi, hogy vissza tudja tartani az ingert. A háromhónapos baba átlagosan óránként egyszer pisil. A hároméves ellenben minden második órában. Ez alapján persze csak viszonyítani lehet: alapvetően gyereke válogatja. 

2. A gyerek grimaszaiból következtethetsz arra, hogy tudatában van-e annak, hogy éppen pisil vagy kakil. Ilyenkor például abbahagyja egy kicsit a játékot vagy piszkálgatja a pelenkát magán. 

3. Ha a gyerek azt akarja, hogy pisilés vagy kakilás után rögtön tedd tisztába. A legtöbb gyerek először a kakilásra reagál, mivel a pisi gyorsan eltűnik a pelenkában. 

4. Ha a gyerek érdeklődést mutat a fürdőszobai szokások iránt, és utánozni akarja a felnőtteket, amint a WC-n ülnek. 

OSZD MEG másokkal is!